...A férfi mindig szerettte a zenét. Páratlan hangszerre talált a lányban, hiszen olyan hangot tudott adni, amelyre egyetlen hangszer sem volt képes: érzett és gondolkozott egyszerre; úgy tudottt zúgni, mint az őszi vihar, amely hangtalan suttogássá válik....
Titokzatos, boldog, megnyugtató szorongással hallgatta ezt a muzsikát, a lány lényének zenéjét, amelyet úgy érintett meg, hogy ezzel az érintéssel megsemmisítette....
(Kierkegaard)
